kal-kicsi.jpg

Gondolatok és vélemények

 

az egymás iránti tisztelet és megbecsülés jegyében

 

 

Néhány korábbi bejegyzés:

Nyílt levél az Európai Parlament képviselőinek

Martin Schulz, President of the European Parliament, Rue Wiertz 60, Bruxelles

Tisztelt Elnök Úr!

Mint EU állampolgár, ezúton tisztelettel kérem, hogy az alábbi nyílt levelet az Európai Parlament valamennyi képviselőjének továbbítani és az abban foglaltakat döntésük során figyelembe venni szíveskedjenek:

 

Összecsengő üzenetek

mimate7.jpgA katolikus misék napi igerészletei, melyeket az igeliturgia során felolvasnak és (jobb esetben) a prédikációban elemeznek, valamint a református igekalauz által egy adott napra kijelölt igeszakaszok – az összehangolás és a két felekezet közötti ilyen irányú egyeztetés hiányában – nem szoktak egybe esni. Ha mégis, akkor az csak a „véletlen” műve lehet ;-).

folytatás...

Hollande állta a szavát

20121107-francois-hollande-gay-pride-2006.jpgAhogy a jelen blog egyik korábbi posztjában beszámoltunk róla, a francia kormány napirendjére tűzte az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénytervezet elfogadását, mely miatt a francia katolikus egyház hevesen tiltakozott.

folytatás...

 

Fontos győzelem

usa-rainbow-zaszlo.jpgAz a tény, hogy az azonos neműek házassága melletti nyílt kiállás után ilyen rövid idővel volt a megmérettetés, amelyen bizalmat kapott Obama, önmagában is fontos eredménynek tűnik az LMBT jogok és különösen az azonos neműek házassági egyenlőséghez való jogának elismerése szempontjából.

folytatás...

Bravó Obama!

Obama-nyert.JPG

 

Obama győzött!

A hazai idő szerint reggel 6 óráig összeszámolt szavazatok alapján a szükséges 270 elektori szavazatnál lényegesen több, 290 elektori szavazatot szerzett az újraválasztott amerikai elnök, a Huffingtonpost.com jelentése alapján.

Gratulálunk!


folytatás...

Esélylatolgatás

usa-zaszlo-cr-f.jpgEljött a nagy nap. Mai nap eldől, hogy ki vezeti tovább az Egyesült Államokat. A döntés jelentőségéről és a jelöltek esélyeiről, támogatottságuk alakulásáról már többször volt szó a jelen blogban.

A legfrissebb adatok alapján továbbra is nyitott a küzdelem kimenetele.

folytatás...

Vigyázó szemetek – most megint – Párizsra vessétek!

eu-terkep-marriage3.jpgA „keresztes háború” – melyet a jelenlegi katolikus egyházfő elkezdett a melegjogok, azon belül is kiemelten az azonos nemű párok házassági egyenlősége ellen – évek óta tartó küzdelmei során mindkét oldal aratott már jelentős győzelmeket és ugyanakkor szenvedett el érzékeny vereségeket is. Az elkövetkező napokban újabb nagy jelentőségű csaták, komoly ütközetek előtt állunk. Az elmúlt napokban még a hazai közmédiumok is az egyik vezető külföldi hírként számoltak be arról, hogy „A francia katolikus egyház ellenzi a homoszexuális párok házasságáz” (a helyesírás a hirado.hu-n kicsit „gáz”).

folytatás....

A nagy csata végnapjai

electionmap-121101-1330.JPGAz amerikai elnökválasztási kampány utolsó napjaiban még teljesen nyitott a verseny kimenetele. A különböző hírcsatornák eltérő módon interpretálják a közvélemény-kutatások adatait.

folytatás...

Nyílt levél Bugár Bélának, a Most-Híd párt elnökének

bugar2.jpgBugár Béla elnök úr részére

Most-Híd

Trnavská cesta 37, 831 04 Bratislava, office@most-hid.sk

Tisztelt Elnök Úr!

folytatás..

Egy igazi szlovák-magyar liberális

bugar.bmpVitanapot tartott a szlovák parlament az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatáról – tudósított a Bumm.sk hírportál.

folytatás..

Friss EU-s tanulmány az LMBT jogokról

EU-utemterv.pngAz Európai Parlament (EP) Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának megrendelése alapján elkészült egy tanulmány, amely javaslatokat fogalmaz meg az LMBT közösséghez tartozó emberek egyenlő jogainak biztosítását szolgáló EU-s ütemtervre vonatkozóan – adta hírül az EP LMBT jogok parlament képviselőcsoportjának weblapja.

folytatás..

Mit akarnak csinálni „Együtt 2014"-ben?

121026_alairas_hircover_615x340-01.pngSokakat foglalkoztat ma ez a kérdés, nyilván nem véletlenül. Tekintve, hogy nem volt más olyan új politikai kezdeményezés az elmúlt két évben, amely akár csak elméletileg is esélyes lett volna a jelenlegi kormányzó párt(szövetség?) leváltására, a meglévő pártok pedig vagy esélytelenek (ld. LMP), vagy nemkívánatosak (ld. MSZP) voltak, ezért érthető, hogy nagy várakozás és figyelem övezi az Együtt 2014 kezdeményezést. A kérdés csak az, hogy ez a csoda is csak három napig tart, vagy lesz belőle valami más, valami több is.

folytatás...

'Cherry picking', vagy szélsőséges fundamentalizmus

cherry.jpgA Jezsuita blogon ismét egy nagyon érdekes írás jelent meg „Választási lehetőségeink bővülése, avagy: a pluralizmus kötelez az eretnekségre?” címmel. Már a címből is érzékelhető az a mély szakadék, ami az ortodoxiára, fundamentalizmusra hajlamos és a változást, ha úgy tetszik, reformokat követelő keresztények gondolkodásmódja és világképe között tátong.

folytatás.

ovr.jpgÉrdekes eszmefuttatást publikált a Huffington post egyik bloggere, Wayne Anderson, „Amiért a meleg közösségnek jó lenne, ha Romney lenne az elnök” című posztjában. „A felszínen ez nagyon hátrányosnak tűnhet” – írja a blogger – „azonban, ha az egyenlőség ügyét végre függetleníteni akarjuk a párthovatartozástól, akkor erre az esetleges Romney-elnökség aranyat érő lehetőséget jelentene.”

folytatás...

J4Ffo_Em_81.jpgKét évvel ezelőtt a jelen blogon már publikáltunk egy rövid cikket a missziós vasárnap alkalmából. Az akkor leírt gondolatok mit sem veszítettek aktualitásukból, sőt az eltelt két év számos új bizonyítékkal nyomatékosította az akkori figyelmeztetést: nagy felelősség terheli a misszióval kapcsolatban Jézus Krisztus egyházának mai vezetőit.

folytatás....

Intolerancia az intoleranciával szemben II.

titlepiece-theguardian.gifHasonló címen jelent már meg egy poszt a Kaleidoscope blogon, amikor arról számoltunk be, hogy London polgármestere nem adott engedélyt homofób reklámfeliratok elhelyezésére a városi buszok reklámfelületein. Most egy bírósági döntés is megerősítette, hogy Nagy Britanniában komolyan veszik diszkrimináció-tilalmára vonatkozó törvényi szabályozást. Amint a The Guardian online beszámolt róla, az egyik megyei bíróság 3600 Ł pénzbírságra ítélte annak a panziónak a keresztény tulajdonosait, akik vallási meggyőződésükre hivatkozva tagadták meg a szállásnyújtást egy szabályos foglalással érkező azonos nemű pártól.

folytatás...

Enlargement-countries-EC.jpgAz Európai Bizottság (EB) közzétette az unió bővítési stratégiájával kapcsolatban a 2012-es jelentését. A jelentést értékelték az Európai Parlament (EP) LGBT munkacsoportjának tagjai is, megállapítva, hogy bár az a legtöbb csatlakozni kívánó országra vonatkozóan korrekt helyzetértékelést tartalmaz az LMBT közösség jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban, azonban Koszovó és Szerbia esetében nem, ezért az EP által készítendő jelentéstervezethez fognak még kiegészítő javaslatokat tenni.

folytatás...

 

carey3.jpgCanterbury korábbi érseke, Lord Carey, azzal vádolta David Cameron brit miniszterelnököt, hogy "kifosztja" a heteroszexuális házasság intézményét az azonos neműek házasságkötési jogának előmozdításával – adta hírül a The Guardian online.A homoszexuális házasság engedélyezése mély megosztottságot okozna a társadalomban "anélkül, hogy a melegek kapnának akárcsak egyetlen olyan jogot is, amivel ne rendelkeznének az élettársi kapcsolatban", mondta. ... 

Amikor azt kérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy egyesek – így például Nick Clegg, miniszterelnök-helyettes – „bigottnak” nevezik őket, Carey azt válaszolta: „Emlékezzünk a zsidókra a náci Németországban. Ami azután kezdődött velük szemben, miután elkezdték őket különbözőképpen megnevezni.”

folytatás... 

AIUB.JPGAz új polgári törvénykönyvvel kapcsolatban eddig kialakított kompromisszumot felrúgni készül a kormányoldal azzal, hogy az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának mai ülésére egy bizottsági módosító indítvány tervezetet készítettek elő, amelyik az élettársi és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők számára méltánytalan, hátrányos, sőt megalázó és megbélyegző lenne.

folytatás... 

prochr.JPGAz ifjú kereszténydemokraták egy új weboldalon tiltakoznak a keresztényüldözés ellen. (A honlap impresszuma szerint az oldalt a KDNP pártalapítványa támogatja.) A szándékkal önmagában nem lenne baj, valóban tűrhetetlen, hogy világszerte sok helyen és sokféle formában atrocitások érik a keresztényeket a vallási meggyőződésük miatt. De miért kell belekeverni ebbe a homoszexuálisok jogainak elismerését?! Miért kell a keresztény
Szerző: kaleidoscope  2012.10.07. 07:27 komment

süti beállítások módosítása